Zene: Peter G. Paszti: "Az időn át"

AZ a BIZONYOS ELKÉPZELT BOLDOGSÁG

 

A mesékre hárítok minden felelősséget.

Az evilágra tudatosodással egyidejűleg szívtuk magunkba az eszmét: királylány és királyfi képzésünk kezdetét vette, nemi szerepeink a lehető leggyorsabban váljék öntudatunk szerves részévé. Mintha minden más jelentősége eltörpülne amellett, hogy hitveseket fabrikáljunk magunkból. A nőt a férfi, a férfit a nő hitvesévé.

Ezzel még nagy bajom nem is lenne, úgy alapvetően. Ha a hit egymáshoz penderített minket, nagy boldogság, hisz közös hitbéli rendszeren már lehet kezdeni valamit. Soha nem azzal van bajom, hogy valami ideális, fennkölt, magasztos, vagy épp egyáltalán nem az.

A többivel van bajom. Azokkal a verziókkal, melyek nem tartoznak lényegében sehova sem. Amikre nincs konkrét kategória, melyek erősen vita tárgyát képezik. Törvényileg is, erkölcsileg is, társadalmilag is, filozófiailag is.

A kapcsolatok „egyéb” verzióira célzok. Az ösztönösekre.

Azok a gondolatok, melyeket ebben a könyvben kifejtek, az ösztönöket képviselik, mint igen erős – hihetetlen erős – mozgatóerőt.

A boldogságvágy is ösztön. A ravaszság a dologban, hogy nem kérdezi, hogyan, kivel, milyen gyakran. Egyszerűen vágyik a kielégítésre. Olyan módon, ahogy lehetősége van rá.

Hogy te hogy vagy vele, nem tudom, csak a magam érzésvilágával babrálhatok, ám minden ismeretem, tapasztalatom az emberi boldogságvágyról azt az eredményt tükrözi: az elképzelt, és a megvalósítható sok esetben nem szeretnek még köszönni sem egymásnak.

Baj ez vajon? Nem szeretem semmire sem rásütni a bélyeget, előbb megvizsgálom, aztán hozom csak meg ítéletemet.

 

(részlet a megírásra váró következő könyvemből. Témája a párkapcsolat, azon belül a hűség-hűtlenség kérdése. Egyszer elkészül...)

2015. január