Zene: Peter G. Paszti: "Az időn át"

SZEMÉLYISÉGELEMZÉS

 

sargarozsaÉpp olyan rejtélyes vállalkozás, mint a férfi-nő kapcsolat szövetét felfejteni.

Nem is ezt szeretném, hanem kicsit közelebb hozni magam magamhoz, valódi énem felismerni, és engedni megjelenni.

Mert ez, amit most élek, nem én vagyok.

Persze, ez is én vagyok, csak torzult utánzata annak, aki igazán lehetnék.

 

Azt gondolom, szerepjátszásunk oka a mindig-viszonyítás. Nem magamhoz, hanem másokhoz.

"Mit fog gondolni, mit fog mondani, mit fog tenni."

Ha mindig azt gondolnám, azt mondanám, azt tenném, amit adekvát pillanatban megfelelőnek tartok – magam számára, idővel a másik is kénytelen lenne azt gondolni, azt mondani, azt tenni, amit megfelelőnek tart – maga számára. Mert az őszinteség őszinteségre ingerel.

Na igen, ha ketten léteznénk ezen a bolygón, még talán meg is tudnám oldani.

Illúziókat könnyű kergetni, hallom felettesem, és milyen igaz. Egyedül is kiválóan összekuszálódom, minek ehhez egy másik egyed?

 

Na szóval, a szerepjátszás a valódi témája ennek a bejegyzésnek. Szerintem életeseményeink nagy része így zajlik. Mármint szerepeink tükrében.  Tükörként a másik embert definiálom.

Mit gondolsz, egy hazug, vagy álszent mondatra mit felelnek tükreink? Lehet a válasz tiszta és őszinte, ha én nem vagyok az?

 

Az őszinte megnyilvánulás azt jelenti, nem mondok, és nem teszek mást, mint amit valóban gondolok.

Nem vagyok csak azért kedves mással, mert úgy vélem, elvárja, jól esne neki, vagy mert így illik. Az illem társadalmi társasjáték. Szükségszerű, mert éretlen, gyermeteg népek vagyunk, szabályok nélkül elpusztítanánk egymást.

 

Valójában illúzió azt gondolni, hogy igazán leplezetlen belső világunkkal sokáig életképesek maradnánk. Nem maradnánk azok. Ha megpróbálok szerepeimből kibújni, mi marad vajon?

Egy hiteles nő, aki vállalja magát.

Ugyanakkor megbánt és kiábrándít. Nem veszi figyelembe, mi a jó neked.

 

Azt gondolom, pillanatokra, egyes esetekben, egyes emberekkel – nem akarok minősíteni, de a magasabb szellemi öntudattal élőkkel – meg lehet valósítani a független, szabad, érett személyiség megélését.

Ez azonban – nem gondolom -, hogy túl gyakori esemény a Futrinka utcában.

 

Nézzük részleteiben.

Szerintem, ha hiteles vagyok, vagyis vállalom magam olyannak, amilyen épp most vagyok, azzal nem bántok meg, és nem ábrándítok ki. Még csak az sem igaz, hogy nem veszem figyelembe, mi jó neked.

A csapda ott van, hogy sosem tudok mást mondani – az őszintére gondolok -, mint amit mondanom kell neked. Nem tudok mást tenni, mint amit tennem kell veled.

De ez fordítva is igaz. Ha őszinte vagy, nem tudsz mást mondani és tenni, mint ami nekem szól.

A gond ott van, hogy ha ezt szerepek mögé bújva tesszük, sokkal később derül ki a valós tartalom. Mert egyszer biztos kiderül.

Sokkal tovább él az ember méltatlan, nem megfelelő környezetben, álarcai mögött. Hisz a környezet nem tesz mást, mint manipulál, hogy ne okozzak neki kárt. Ahogy teszem én is saját környezetemmel, hogy ne okozzanak nekem kárt.

Egoféltésről van szó.

 

Én azonban nem feltétlen az ego szintjén gondolkodom, hanem kicsit fentebb. Hogy meg tudom-e tenni, más kérdés, tisztában vagyok vele, hogy vannak még kihívásaim e téren.

Ha az egot fentebb emelem, és a másikra is szellemi létezőként tekintek, akkor tudom, az őszinte megnyilvánulásom, ami lehet, épp most bántó számodra, de ez az, ami szellemi lényednek hasznára van. Az ego persze nem így gondolkodik, nem szereti, ha tanítva van.

Természetesen nem akarok szándékosan faragatlanul viselkedni. Nem teszek mást, mint magamat adom. Ha indulat nélkül tudom tenni: megvalósítottam a szellemi szintű kommunikációt. Nem torzítottam ego-szintre, nem kozmetikáztam, nem bújtattam szerep mögé.

Ez így talán ellentétes a hittudományos tételekkel, melyek azt mondják, légy minden körülmények között jó, segíts embertársaidnak, s légy könyörületes, ahogy Jézus tette. Csakhogy Jézus nem jó akart lenni, emberi értelemben, hanem azonos akart lenni lelki értelemben istennel. Önmagát adta.

 

Mivel önmagamat átnyújtani veszélyes vállalkozás, nincs abban semmi rendkívüli, hogy nem szívesen teszi senki. Keresztre feszítés terhe mellett?

Ha jó vagyok, ha nem (mások megítélése szerint), mindig bajba jutok valahol.

 

Ha így is, úgy is bajom származik az életből, nem jobb úgy tenni, hogy legalább magamnak örömet szerzek vele? Magamnak, mint isten kicsinyke példányának, aki végső soron most azonos az egojával is. De minél inkább azonos vagyok isteni önmagammal, annál magasabb szintre tudom emelni az egomat.

Az indulat azonban még erősen ragad személyiségünkhöz, ezért gondoltam, hogy segítek levakarni onnan.

 

A személyiségelemzés sok irányú megközelítéssel létező tudományterület. Tudományterület, ha a pszichológia oldaláról nézem, és nem az, ha a spirituális tapasztalások felől közeledem. Számomra az a lényeg, hogy működjön.

 

Alapvetően azt gondolom, az ember – így én is – azonos analógiák alapján létezik, csak mások a színek, a formák, a helyek. Mégis ugyanazokat a történeteket sodorjuk, ugyanolyan boldogságra vágyunk, vagy legalább hasonló az emberi igényszintünk. Nem sokban különbözünk.

Fontosnak tartjuk az önellátást, a szabad gondolkodást, és fontos, hogy szeretet legyen az életünkben.

 

A megtalálható személyiségelemző módszerek mind kicsit eltérő beosztással, de mégis az emberi jellemet felosztva próbál utat mutatni a labirintusban.

 

§  Hippokratész a – 4es beosztású - vérmérsékleti tesztjével,

§  Püthagorasz a – 10-es beosztású - számokkal,

§  az asztrológia a – 12-es beosztású - csillagjegyekkel,

§  a tarot kártya a – 22-es beosztású – szimbólum rendszerével…

§  a grafológia módszerével,

§  a feng shui ősi szemléletével,

§  a maják nézőpontjából,

§  és bizonyára akad még, majd felkutatom…

 

Szeretném összevetni, egymásnak támasztani a különböző módszereket, hogy érzékelni lehessen, milyen módon kapcsolódnak egymáshoz az egyes magyarázatok.

 

zoldrozsa

kis türelmet, és folytatom..

vissza az "Aktuális bejegyzések" oldalra